Még soha egyetlen versenyemről sem írtam élménybeszámolót, de most úgy érzem, hogy, kell, ha másért nem, akkor magam miatt, hogy számomra könnyebb legyen.
Életem első off-road hegyi versenyén vettem részt szombaton. Nem volt hosszú, 13km, de ezen belül az első 6km-ben volt közel 600m szintkülönbség. A pálya álomszép, leírhatatlanul csodálatos tájon futott végig. Mivel én szinte 99,8%-ban aszfalton futok, ezért úgy is indultam neki ennek a versenynek, hogy ez jóval a konfortzónámon túl van, nem fogok sietni, nem fogom erőltetni, kizárólag élvezni szeretném és megélni a pillanatot. Ez mellé persze társult egy jókora félsz, nem azzal kapcsolatban, hogy nem lennék rá képes, hanem, hogy látva a terepet , simán megtörténhet, hogy elesek és eltörik valamim például, rááadásul enyhén tériszonyom is van és nem tudtam lesz e olyan része a pályának ahol ez problémát okoz majd. Egyszóval óriási izgalommal a szívemben vágtam neki ennek a versenynek. A talaj helyenként sziklákból, kövekből, máshol fűből és sárból állt. A verseny első fele annyira csodálatos volt és annyira gyorsan elszaladt, hogy szinte észre esem vettem, hogy felértünk, mert teljesen bele voltam feledkezve a csodás tájba és el voltam foglalva azzal, hogy arra figyeltem hova lépek. A sarat külön élveztem, hogy bokáig süllyedtem benne és estem-keltem amikor meg-meg csúsztam rajta. (Az utolsó képen van előtte utána kép rólam, a cipőmet viselte meg leginkább ![?]()
) Amikor közelítettünk a hegycsúcshoz (6. kép) már eléggé sziklás talaj volt alattunk és láttuk, hogy hamarosan felérünk a felhőkig. Viszont ami azon a részen várt arra nem számítottam. Az addig viszonylag szélcsendes, fényes időjárás átváltott egyik pillanatról a másikra tejfehér köddé és olyan óriási erejű szél próbált fel- fel lökni amilyet én még ezidáig soha nem tapasztaltam. Lehetőség sem volt másra figyelni, mint a lábunk alá, hogy ne essünk el egy-egy kiálló sziklán. Ahogy haladtunk fentebb egyre fokozódott mind a szél, mind a köd és volt olyan szakasz, ahol annak érdekében, hogy ne tudjon fellőkni gyakorlatilag négykézláb mentem néhány métert. Ezt ha én előre tudom, nem kizárt, hogy megfutamodok, viszont ott abban a pillanatban (valószínűleg a sok adrenalin hatására is) olyan hihetetlenül élveztem, hogy nem tudom szavakba önteni. Csodálatos élmény volt. Amikor elkezdtünk lefelé menni egyre kezdett feloszlani a köd és a szél sem ért minket, mert már a hegy megvédett. A hegy oldalán egy sziklaösvényen vezetett tovább az utunk (10-11 kép) ahol eléggé kellett nézni ismét, hogy hova lépünk, nehogy lecsússzunk a hegyoldalon, mert a sziklák nagyon csúszósak voltak. Egyszercsak megláttam, hogy egy másik futó ül egy kövön és nem megy tobább. Először arra gondoltam, talán elcsúszott és beütötte magát, de amikor megkérdeztem jól van- e, csak elkezdett sírni, hogy ő nemtud felállni , mert annyira fél, pedig ő egy bátor ember, de most nagyon fél és nem tud lenézni sem. Abban a pillanatban eszembe jutott mikor egy kilátóban én jártam ugyanígy néhány évvel ezelőtt és borzasztóan megsajnáltam. Próbáltam neki segíteni azzal, hogy kintebb álltam a sziklákon, hogy ne lásson le és megfogtam a kezét, hogy akkor majd én segítek neki. Nem is kellett felálljon, mert láthatóan nagyobb biztonságban érezte magát attól, hogy kapaszkodni tudott a sziklákban, ezért úgy tettük meg azt a 400m 50perc alatt, hogy ő néha sírt, végig kapaszkodott a sziklákba én pedig takartam előle a kilátást és fogtam a kezét, hogy ne féljen. Mikor végig értünk ezen a szakaszon már semmi másra nem tudtam gondolni, csak erre. Olyan mérhetetlenül sokat adott nekem ez a verseny, mind az óriási energiákkal amik ezen a hegyen működnek, mind a tudattal, hogy segíteni tudtam valakinek, aki végig az őrangyalának hívott és mindvégig a hála csillogott a szemében. Kicsit még félelmetes is számomra ez a sok dolog ami akkor történt és talán még nem is sikerült mindent feldolgoznom. A lefelé vezető sziklás úton másra nem is tudtam gondolni, csak, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy itt lehettem és ezt megélhettem, a természet erejét ami végig megnyílvánult amikor az apró kis foltoknak látszó embereket láttam a hegyen, milyen hatalmas erő is a hegy, amikor a felhőtől nem láttam 1 méternél tovább és csak a Jó Istenre tudtam bízni magam, hogy majd Ő vigyáz rám, amikor a szél úgy döntött, hogy útban vagyok neki és odébb tesz, hogy segíthettem egy másik embernek úgy, hogy ezt most valamiért teljesen másjellegű segítségnek éreztem, mint amikor útbaigazítok valakit az utcán, mert neki ott konkrétan halálfélelme volt, amit én is tapasztaltam már meg hasonló helyzetben ….. tudnám még sorolni, de szerintem ezt mindenkinek magának kell megtapasztalnia ahhoz, hogy értse miről beszélek.
) Amikor közelítettünk a hegycsúcshoz (6. kép) már eléggé sziklás talaj volt alattunk és láttuk, hogy hamarosan felérünk a felhőkig. Viszont ami azon a részen várt arra nem számítottam. Az addig viszonylag szélcsendes, fényes időjárás átváltott egyik pillanatról a másikra tejfehér köddé és olyan óriási erejű szél próbált fel- fel lökni amilyet én még ezidáig soha nem tapasztaltam. Lehetőség sem volt másra figyelni, mint a lábunk alá, hogy ne essünk el egy-egy kiálló sziklán. Ahogy haladtunk fentebb egyre fokozódott mind a szél, mind a köd és volt olyan szakasz, ahol annak érdekében, hogy ne tudjon fellőkni gyakorlatilag négykézláb mentem néhány métert. Ezt ha én előre tudom, nem kizárt, hogy megfutamodok, viszont ott abban a pillanatban (valószínűleg a sok adrenalin hatására is) olyan hihetetlenül élveztem, hogy nem tudom szavakba önteni. Csodálatos élmény volt. Amikor elkezdtünk lefelé menni egyre kezdett feloszlani a köd és a szél sem ért minket, mert már a hegy megvédett. A hegy oldalán egy sziklaösvényen vezetett tovább az utunk (10-11 kép) ahol eléggé kellett nézni ismét, hogy hova lépünk, nehogy lecsússzunk a hegyoldalon, mert a sziklák nagyon csúszósak voltak. Egyszercsak megláttam, hogy egy másik futó ül egy kövön és nem megy tobább. Először arra gondoltam, talán elcsúszott és beütötte magát, de amikor megkérdeztem jól van- e, csak elkezdett sírni, hogy ő nemtud felállni , mert annyira fél, pedig ő egy bátor ember, de most nagyon fél és nem tud lenézni sem. Abban a pillanatban eszembe jutott mikor egy kilátóban én jártam ugyanígy néhány évvel ezelőtt és borzasztóan megsajnáltam. Próbáltam neki segíteni azzal, hogy kintebb álltam a sziklákon, hogy ne lásson le és megfogtam a kezét, hogy akkor majd én segítek neki. Nem is kellett felálljon, mert láthatóan nagyobb biztonságban érezte magát attól, hogy kapaszkodni tudott a sziklákban, ezért úgy tettük meg azt a 400m 50perc alatt, hogy ő néha sírt, végig kapaszkodott a sziklákba én pedig takartam előle a kilátást és fogtam a kezét, hogy ne féljen. Mikor végig értünk ezen a szakaszon már semmi másra nem tudtam gondolni, csak erre. Olyan mérhetetlenül sokat adott nekem ez a verseny, mind az óriási energiákkal amik ezen a hegyen működnek, mind a tudattal, hogy segíteni tudtam valakinek, aki végig az őrangyalának hívott és mindvégig a hála csillogott a szemében. Kicsit még félelmetes is számomra ez a sok dolog ami akkor történt és talán még nem is sikerült mindent feldolgoznom. A lefelé vezető sziklás úton másra nem is tudtam gondolni, csak, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy itt lehettem és ezt megélhettem, a természet erejét ami végig megnyílvánult amikor az apró kis foltoknak látszó embereket láttam a hegyen, milyen hatalmas erő is a hegy, amikor a felhőtől nem láttam 1 méternél tovább és csak a Jó Istenre tudtam bízni magam, hogy majd Ő vigyáz rám, amikor a szél úgy döntött, hogy útban vagyok neki és odébb tesz, hogy segíthettem egy másik embernek úgy, hogy ezt most valamiért teljesen másjellegű segítségnek éreztem, mint amikor útbaigazítok valakit az utcán, mert neki ott konkrétan halálfélelme volt, amit én is tapasztaltam már meg hasonló helyzetben ….. tudnám még sorolni, de szerintem ezt mindenkinek magának kell megtapasztalnia ahhoz, hogy értse miről beszélek.Összegzésképpen én úgy jöttem onnan haza, hogy ezt akarom újra és újra, és ezért minden alkalmat meg is fogok ragadni arra, hogy újra a hegyekbe mehessek. (Már most szombaton kezdem is ![?]()
ezentúl minden hosszú tréningen a hegyekben lesz amikor csak lehetőségem lesz rá)
ezentúl minden hosszú tréningen a hegyekben lesz amikor csak lehetőségem lesz rá)Óriási élmény volt. Kívánom nektek, hogy ti is tapasztaljatok meg olyan dolgokat , amik hasonlóan nagy hatással lesznek rátok.
